A Jӓgermeister sem tudta már tovább figyelmen kívül hagyni a jelenlegi italtrendet és kénytelen volt átlépni saját hagyományain. Ahogyan pl. a vodkáknál vagy a whiskyknél is tapasztalható, egyre több italgyártó nyit a szélesebb fogyasztói rétegek felé különféle ízesítésű termékeivel. Most a németek is jelentősen hozzányúltak 1934-es receptúrájukhoz (egyébként nem először, tavaly már csináltak egy kis szentségtörést a ginger limeos és guaranás kiadásukkal) és piacra dobtak egy téli fűszerezésű változatot. A Jӓgermeister Winterkrӓuter magyarországi bemutatójára pedig a Koktél Blog is meghívást kapott.

Jӓgermeister téli fűszerekkel



Hazánk azon kevés országok egyike, ahol már lehet kapni  a Jӓger új, szezonális és limitált szériás termékét, de ezt csak saját magunknak köszönhetjük, hiszen az egyik legnagyobb fogyasztói vagyunk a német gyomorkeserűnek a világon, így kiemelt piacként kezelnek bennünket.




Benke Roland, a Jӓgermeister brand managare



A Winterkrӓuter az USA-ban egyébként Spice néven került forgalomba, amit szerintem érdemes lett volna itthon is megfontolni, lévén az idegen nyelvekkel amúgy is hadilábon állunk, ezzel a rettenetes német szóval pedig többeknek biztosan meggyűlik majd a baja, mint a jóval ismertebb és könnyebben kiejthető angol kifejezéssel. Persze lehet, hogy csak a nyelv gyűlölete beszél belőlem, mert amúgy a szintén német Jӓgermeister mellé kétségtelenül stílusosabb a Winterkrӓuter (a krӓuter jelentése egyébként gyógynövény, fűszer vagy fűszerpince, utalva az alkotóelemekre, illetve az ezek válogatására, tárolására szolgáló helyiségre).

Az újítás ellenére az autentikus üveg formája megmaradt, ellenben a színe zöldről feketére váltott, a címkéje szintén besötétült és téli fűszerek kerültek fel rá. Összességében tehát a dizájnt remekül eltalálták, ügyesen ötvözni tudták a hagyományokat és az újdonságokat.

A Winterkrӓuter a tradicionális, 35%-os alkoholtartalommal bíró Jӓgerhez képest 10 fokkal gyengébb, fogyasztása pedig nem jéghidegen, feles pohárban (ez az ún. Jӓgershot), hanem old fashioned pohárban, elsősorban szobahőmérsékleten ajánlott. Természetesen a szín is megváltozott, az eredeti sötét borostyán átment világos barnává.

Megillatozva azonnal tömény és rendkívül komplex fűszeresség önti el az orrot, ízében pedig elsősorban a vanília és a fahéj dominál. Természetesen abszolút érezhető a jóval alacsonyabb alkoholfok és a keserű aromák helyett az édesek kerülnek előtérbe. Olyannyira összetett a fűszerezettsége, hogy a Winterkrӓuterből már minimális munkával (mondjuk a fahéj miatt almalé hozzáadásával) készíthető forró kevert ital. Végül a lecsengésében továbbra is ott vannak a karácsonyi ízek, azonban mindez már kevésbé hangsúlyos.



Kóstolás



A Jӓgermeister innovációja tehát remek kísérője lehet a hideg, téli estéknek és az ünnepeknek, még azok számára is kifejezetten ajánlott, akik az eredeti terméket egyáltalán nem kedvelik. A talán már túlzottan is kicsi alkoholtartalom és az édesség miatt nyilván a nők jelentik az elsődleges fogyasztói célcsoportot, de egy-egy családi rendezvény vagy beszélgetős összejövetel alkalmával biztosan előfordulnak majd Winterkrӓutert kortyolgató férfiak is.



Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!