Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.

Részlet Vörösmarty Mihály Fóti dal c. verséből


 

Hamarosan itt a nyár és vele együtt beköszönt a fröccsszezon, éppen ezért érdemes mindenkinek egy kicsit elmélyednie a magyar találmány történetében, de legalábbis illik tisztában lenni azzal, hogy miként is kell helyesen fogyasztani vagy egyáltalán milyen arányú és milyen nevű változatok léteznek. Fröccshatározó az autentikus magyar kevert italról, amely jó kedvre derít, hűsítve oltja a szomjat és hidratál.

fröccs szóda bor jedlik ányos vörösmarty mihály

Fotó: termekkosar.hu


 

„S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot.” (Márai Sándor: A magyar borokról)


 

A legenda szerint 1842. október 5-én Fáy András, a „nemzet mindenese” fóti szőlőbirtokára invitálta többek között a kiváló költőt, Vörösmarty Mihályt és a nem kevésbé nagyszerű tudóst, Jedlik Ányost. Utóbbi nevéhez nemcsak a dinamó feltalálása, hanem a szódavíz nagyüzemi gyártásának kikísérletezése is kapcsolódik (az első szódavíz megalkotójaként viszont tévesen szokták feltüntetni, hiszen 1767-ben bizonyos Joseph Prietsley már elegyített szén-dioxidot és vizet), így a fent említett eseményre magával vitte saját fejlesztésű szódásüvegét, hogy aztán segítségével enyhítse a szüreten fogyasztott bor erősségét. Jedlik egyébként spriccernek nevezte el kevert italát, a németes hangzású kifejezés azonban nem tetszett Vörösmartynak, ezért aggatta rá inkább a fröccs szót (a Spritz amúgy az anno Habsburg befolyás alatt is álló Velencéből terjedt el az 1800-as években, amikor az ottani osztrákok a számukra szokatlan, magas alkoholtartalmú borokat, habzóborokat – a melegebb klímának is köszönhetően – egy kis vízzel hígították, aztán érkeztek az olasz likőrökkel – pl. Camparival vagy Aperollal – elkészített verziók is, melyek egyébként ma reneszánszukat élik). Persze a híres fóti szüret történetéről mára kiderült, hogy bizony több helyen sántít: elképzelhető, hogy Jedlik Ányos ott sem volt; nem kizárt, hogy Vörösmarty egyből a kész versét vitte a Fáy-birtokra és amúgy is a tiszta borban fellelhető gyöngyökről írt költeményében, nem buborékokról; lehet, hogy Jedlik társai, a győri rendház szerzetesei már 1829 tájékán rápróbáltak a szódára és talán a fröccsre is; ráadásul a magyar nyelv történeti-etimológiai szótára a spriccer szó megjelenését csupán 1879-re, a fröccsét pedig csak 1890-re datálja (a korábbi szótárakban még a fröccsen ige sem szerepel).

A fentiekhez képest kevésbé magasztos, ám annál hasznosabb sztori, hogy mégis milyen bor-szóda arányt takarnak az egyes elnevezések a fröccsel kapcsolatban. Íme egy kis tipizálós rezümé táblázatos formában a legfontosabbakról:

Elnevezés Bor mennyisége (dl) Szóda mennyisége (dl)
Nagyfröccs, fröccs (Móra Ferenc szerint "húzás") 2 1
Kisfröccs, rövidlépés, tréfa (József Attila szerint "fütty") 1 1
Hosszúlépés, fordított 1 2
Háp-háp 2 2
Bakteranyós 2,5 2,5
Háziúr, nagyházmester 4 1
Házmester 3 2
Viceházmester 2 3
Sportfröccs, kisházmester, lakófröccs 1 4
Puskás-fröccs 6 3
Előrelépés (Egervári Sándor nyílt levele után) 8 1
Krúdy-fröccs (Krúdy Gyula után) 9 1
Avasi fröccs 7 3
Polgármester 6 4
Maflás 5 5
Alpolgármester 4 6
Sóherfröccs 1 9
Csatos 10 5
Lámpás 15 5
Kőműves 25 5

További fröccstípusok itt, itt és itt.


 

Örökös kérdésként merül fel a fröccsel kapcsolatban, hogy mégis milyen borból érdemes készíteni. Egyrészt fontos leszögezni, hogy jó kevert italt csak megfelelő minőségű alapanyagokból lehet csinálni, a lőre bizony a lefolyóba való, nem pedig fröccsbe (főként, hogy a szóda csak kiemeli a hibákat). Másrészt érdemes valamilyen könnyű, száraz fehérbort, rozét vagy sillert preferálni (a Bohrmann-féle Nagy Koktélkönyvben a szerző pl. a fehérbort ajánla a Spritzerhez), a tanninos vörösboroknak már kevésbé áll jól a buborék. A másik fontos kérdés, hogy szódát vagy szénsavas ásványvizet válasszuk a fröccsünkhöz? A klasszikus verzió szerint a semlegesebb szódát kell használnunk az olykor jóval karakteresebb ásványvizekkel szemben (a sarkosan fogalmazó Márai szerint „minden ásványvíz gyászos dolog, elrontja a bor jellemét, de a szikvíztől a badacsonyi vagy egri fehér illata nem változik”), ellenben utóbbiak is képesek szépen viselkedni a borral.

Ha a pohár esetében is az autentikus vonalhoz ragaszkodunk, akkor egy normál hosszúitalosat válasszunk, ám ennél sokkal elegánsabb, ha inkább egy borospohár mellett tesszük le a voksunkat. Végezetül figyeljünk a hőmérsékletre, a fröccs 8-10 °C körül a legideálisabb (a jégkockákat kerüljük, viszont jót tesz, ha a poharat előhűtjük)!


 

A fröccsről további érdekességeket árul el az alábbi videóban Kovács Antal sommelier:


 

Ha tetszett a poszt, akkor csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!