Pontos eredete vita tárgyát képezi, a legtöbben a Mojito elődjének a Draque elnevezésű italt tekintik, amely még a rum őséből, aguardientéből készült, létrejötte pedig Francis Drake egyik tengerészéhez köthető, aki 1593-ban kapott engedélyt I. Erzsébet angol királynőtől szeszes italok, kevert italok árusítására (a Draque egyébként Drake becenevére utal, melynek jelentése sárkánykígyó).  Mások a 19. századi kubai cukornádföldeken dolgozó afrikai rabszolgákhoz kötik az ital keletkezését. Az 1920-as évekre mindenesetre a Mojito Kuba nemzeti italává vált, a szesztilalomnak köszönhetően az országba látogató amerikai turisták tették elsősorban népszerűvé. Elnevezésének eredetével kapcsolatban szintén két feltételezés él, az egyik szerint a kubai ételekhez is gyakran használt, lime levét is tartalmazó, a Kanári-szigetekről származó mojo szószról kapta a nevét, a másik szerint a spanyol mojado (nedves) szóból alakult ki a Mojito.

mojito receptúra iba official cocktail rum francis drake

Fotó: sheknows.com

Magyarországon az a verziója terjedt el, amelyikben muddlerrel (törőfával) kerül a lime leve az italba, ezáltal a héjában található kesernyés illóolaj is a pohárba jut, aminek köszönhetően sokkal gyengébb eredményt kapunk, mintha a klasszikus receptet alkalmaznánk. Még finomabb a Mojito, ha fehér cukor helyett nádcukrot használunk az elkészítésénél (tradicionálisan cukornádlé). A rosszabb verzió elterjedtsége ellenére a legnépszerűbb kevert italnak számít hazánkban.


ÖSSZETEVŐK:
4 cl fehér rum,
2 bárkanál darált nádcukor,
1 db lime leve,
Mentalevelek,
Szódafeltöltés,
2 csepp Angostura bitters (opcionálisan).

ELKÉSZÍTÉSE:
Tegyük long drinkes pohárba a darált nádcukrot, facsarjuk bele a limeot, keverjük össze bárkanállal, tegyük hozzá a szárától megszabadított mentaleveleket, nyomkodjuk meg a bárkanállal, koktéljéggel töltsük fel a poharat, majd adjuk hozzá a rumot és húzzuk fel szódával. Óvatosan ismét keverjük meg.

DÍSZÍTÉSE:
Szívószál, opcionálisan mentacsúcs, lime.

FAJTÁJA:
Long drink.

A Mojitónak rengeteg receptvariációja van, a tervek szerint ezek közül néhány a későbbiekben majd feltűnik itt a Koktél Blogon.

A Mojito az International Bartenders Association hivatalos kevert itala (IBA Official Cocktail).


 

Még több kevert italért csatlakozz a Koktél Blog Facebook-oldalához!